Meggyes Csárda Kiállítás
- Tiszafüred,
A Meggyes Csárda a Tiszafüred és Kócs határát jelölő hasonnevű halom tövében épült a XVII. sz. utolsó évtizedeiben. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után Tiszafüred város tanácsa építtette 1760-1770 között. 1902-ben kétezer koronáért Czinege János kondás számadó vásárolta meg, a későbbi híres gulyásszámadó, „Gróf Czinege” édesapja.
Az egykori Sóút mentén létesült, de a múlt század elején kijelölt új nyomvonal miatt mára a közúttól távolabb esik. A pusztai környezetben található csárda kiállítása a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett tisztaszobát, füstös konyhát, az ivót és a csárda szobáját mutatja be.
A Meggyes Csárda a füredi, ohati és az egyeki csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt, mégis kötődik hozzá betyártörténet is. A csárda működési engedélyét 1952-ben bevonták, és hamarosan a Hortobágyi Állami Gazdaság raktára lett. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapítása után egyik legfontosabb feladatának tekintette a Meggyes Csárda megmentését: 1975-ben felújította és múzeummá alakította. A csárdamúzeum három helyiségének kialakítása és a belső berendezése a Meggyes Csárda századfordulós életét és hangulatát idézi vissza.
Megközelítés:
A 33-as főút mentén a 60. km lekanyarodva kizárólag gyalogosan vagy kerékpárral, földúton.
(A megközelíthetőség időjárásfüggő!)
GPS: 47.548036, 20.928650
A múzeum területe (nem belülről) nemzeti parki belépőkártya megváltásával látogatható.
Belépőkártya váltható:
- A HNP Látogatóközpontjában
- A Tourinform Hortobágy irodájában
- https://jegy.visithortobagy.com/
Nyitvatartás
- Április és október között: előzetes bejelentkezéssel, illetve a meghirdetett túráinkon is megtekinthető
Jegyárak
- Felnőtt napi jegy: 2.500 Ft
- Felnőtt heti jegy: 7.500 Ft
- Gyerek/diák/nyugdíjas napi jegy: 1.500 Ft
- Gyerek/diák/nyugdíjas heti jegy: 4.500 Ft
- Családi (2 felnőtt + maximum 3 gyerek) heti jegy: 20.000 Ft
- Családi (2 felnőtt + maximum 3 gyerek) napi jegy: 6.500 Ft
- Éves jegy: 40.000 Ft
- Természetvédelmi őrnél helyben váltott belépőkártya ára: egységesen 6.000Ft/fő/nap
Térkép
Nézd meg a részletes térképet!
